Az Isten jobbján

 

Hányódtam a pusztában,

mint ördögszekér.

Gyökértelenül hajszolt

minden kósza szél.

Elhagyatottan vádolt

árva, üres szívem.

Kísértő szellemek tanyája volt,

nem lakta senki sem.

Játszadozott velem

sok, csalfa délibáb.

Hamis színeivel hitegetett

az álnok világ.

Mikor lesz már végre

békém énnekem?

Mikor talál nyugalmat

zaklatott szívem?

Az erőm elhagyott,

s térdre estem én.

Azt hittem örökre elveszek

a sivatag közepén.

Lejjebb már nem süllyedhettem.

Néztem az eget.

Kétségbeesett imában mondtam ki

a legszentebb Nevet.

Mikor már a halál

árnyékozott be,

lenyúlt értem az Isten

erős jobbkeze.

Angyalok hada várta

minden parancsát.

Virágba borult akkor

végig a pusztaság.

Az Örökkévaló szolgált felém,

Megterített és asztalt bontott,

Megmosta lábam, hellyel kínált,

olajjal kent meg, fiának hívott.

Hódolt Teremtőjének a mindenség

s a mennyek serege,

mikor befogadott engem, halandót

szent jelenlétébe.

S az ellenség

örökre megszégyenült,

mikor az ember, e porszem

az Úr jobbjához ült.

 

Kősziklából felbuzgó

tiszta, szép forrás,

igaz, szent szavakból

felfűzött Írás.

Kiben megtestesültél,

Ő az élő Ige,

örök Élet kútfeje,

áldassék a Neve. 


 

 

Védőbeszéd

 

 

Törpe lelkecskék

vitatkoznak Veled.

Skatulyákat gyártanak

s ráírnák a Neved.

Csakhogy szűk a világuk

s a szereteted nagy.

Nem zárhatnak ketrecükbe,

hisz végtelen vagy.

 

Nem tudok semmit Rólad írni,

ami nem vigasz.

Nem semmi olyat írni,

ami nem igaz.

Nem tudok szemrehányást tenni

Teneked.

Nem tudom hiába számra venni

szent Neved.

Szidhatják hallgatásod,

keménységed.

Az önsajnálat Helyetted nem ad

reménységet.

Tettethetik halottnak magukat.

Be nem csaphatnak Téged,

mert Te vagy az Út, az Igazság és az Élet.

 


 

Várakozás

 

Oly sokáig vártam e pillanatra

Én gyarló, a térdemen,

Hogy jókedved napja rám virradjon,

Mennyei Szerelem.

Oly sokáig hittem azt,

Hogy bölcs vagyok.

Közben elmémben épültek

Gonosz magaslatok

És nőttön-nőtt a szívemen

A vastag héj,

Benne áthatolhatatlanná vált

A sötét éj.

Hányszor sarjadtak benne

Tüskés szavak

Büszkeségem védelmére,

Hogy Téged bántsanak.

Ostoba gőg vert tanyát

A lelki gaz között

S türelmes, intő, szép szavad

Makacs falakba ütközött.

Végül elhallgattál könnyek közt

És rám csend ereszkedett.

Némaságba burkolózott

A kemény Szeretet.

Sugárzó, szép arcod mozdulatlanul

Arra várt, hogy rest lelkem talán megindul.

Félelem s kétség jártak át

És szívem összetört.

A legerősebb angyal használta

A legnagyobb pörölyt.

S a repedéseken át végre

Kihajtott az Ige parányi magja a fénybe.

 


 

Isten bölcsessége

 

Barangolok a betűk közt,

S mélyen megbántanak

Halálos ellenségeid,

Az idézőjeles szavak.

Fel sem fogják a firkászok,

Mit tesznek Veled,

Mikor kisbetűvel írják

Legszentebb Neved.

Mindegyik olyan bátor,

Lánglelkű, becsületes!

Akkor miért vagy Te

Számukra lelki szemetes?

Annyira elvarázsolja őket

Személyes világuk,

Hogy a Te nyomodba

Sohasem teszik a lábuk.

Számon kérik Rajtad

Lelki nyomorukat

S mindazt, amit nekik

Bűnös életük ad.

Haragjuk rögtön

A Szentírásra sújt,

Mert saját választásuk

Nekik reményt nem nyújt.

Istenítenek

Minden olyan gyönyört,

Mely tompítja bennük

Az élet iránti csömört.

Bálványuk egy csalóka,

Tünékeny délibáb,

Bazári színjáték,

Az emberi jóság.

Aggódó lelkem

Lecsendesíted,

Amikor haragvó szívem

Bölcsen meginted.

- Fiam – mondod,

- Erre egy megoldást tudok:

Menj el és hirdesd nekik

Az Evangéliumot.


 

Féltőn szerető

 

Elmenekültem Előled.

A dolgaim mögé bújtam.

A pénz kifolyt kezemből

S hálátlanul elhagyott a múltam.

Rikító színeim kiégtek.

Előtted kifakultam.

Letéptél a világ kebeléről

S mint halott levél, lehulltam.

Elsodortad tőlem a kedvest.

Íztelenné váltak a mulatságok.

A cimborák közt számkivetett lettem

S elkerülnek a régi barátok.

Ködöt eresztettél rám,

Azóta nem látok.

Elvesztettem minden jelzőfényt

S a megszokott szabadságot.

Kifordítottad a lelkem

S lemeztelenítettél,

A világ előtt bolonddá

S nincstelenné tettél.

Elszakítottál a múlandóságtól,

Amitől idáig nem láttalak.

Most itt állok Előtted átlátszón

S Te átragyogsz rajtam, mint a Nap. 

 

 

Az örök élet titka

 

Tavasz jő télre,

Elolvad a jég,

Forog a kerge Föld

S mozog a mindenség.

Elillannak a percek,

Mint kósza gondolat,

A halál felé mutat

Minden pillanat.

A puszta lét azt súgja

Hogy add meg magad,

Elkap az ősi mókuskerék

S belőled semmi sem marad.

Hisz hősök hágtak hegyekre fel,

Hogy megszerezzék

A fukar múlandóságtól

Az örök Élet vizét.

Hullottak alá

A megtévedt mártírok.

Elnyelték őket

A telhetetlen sírok.

Tengerek mélyén

Keresték buzgón a drága Gyöngyöt

S aztán halott kezük

Markolta lenn a puszta göröngyöt.

Írástudók bújták

A vastag könyveket,

Vakulásig hajlongtak

Ódon tekercsek felett.

Hiába vallatták váltig

A halott betűket,

A halhatatlanságról

Azoktól nem jött felelet.

A halandók elmentek Melletted akkor

A Koponya Hegyén,

Mikor válaszként ott szenvedtél

A bűnös emberiség helyén.

Csak a leghűségesebbek 

őrizték még a véres keresztet,

Mely arról tanúskodott, 

hogy nagy műved elvégeztetett.

De ez az otromba útjelző

Mutatott az üres sír felé,

Ahol legyőzted a halált,

S a pokol megrendült belé.

 

 

Megbocsájtás

Az ember, a gyarló,
teste börtönébe zárva
kinéz ablakán
s csak földi létét látja.
Csalóka ösztönöknek
olcsó játékszere,
érzései kormányozzák,
bújócskáznak vele.
Barátság, szerelem
másnapra elmúlnak.
Eldobja a régit
s vesz helyette újat.
Kétségbeesetten hajszolja
az élvezeteket.
Meg szeretné állítani
a múló éveket.
Íme az ember,
a teremtés koronája,
a tükre majma,
önmaga királya!
Miközben egója körül
forog szűk kis világa,
egyre mélyebbre süllyed
a bűn mocsarába.
S ami még szörnyűbb,
mondván "segíts magadon",
csapkodó kezével
magát ragadja hajon.
A probléma akar mindenképp
saját megoldása lenni,
mivel önmagát zárta be
s nem szabadíthatja ki más senki.
Csakhogy a kulcs a zárhoz
már régesrég elveszett.
Teremtőjéhez kiált térdein
az ember, e lázadó szerzet.
Egyetlen szót csak,
mely a Menny felé száll,
a legszentebb Nevet,
mely mindenek felett áll.
Szívéről lepattannak a láncok
s kinyílnak a zárak,
mert az Úr öleli kebelére
s hívja fiának.



 

 

Kétségbe esve 

 

 

Mentem mennyei mezőkön.

Szedtem hajlongva drága kincseid.

Könnyeim, perceim, imáim

megnyitották szívek bilincseit.

Egyszer csak vihar tört ki

a lelkemben és eltévedtem.

Kezemből kihullott lámpásod

és az Utat elvesztettem.

Rossz voltam Hozzád.

Nem szerettelek időben, mikor kellett.

Árulóddá váltam a kakasszókor.

Én vertem Beléd a szegeket.

Hiányzik a véred eleven rubintja.

Melege, mint anyai szó.

Helyébe most hideg tél markol.

Szívem színe borzongató.

Fájón vágyom Reád.

Ó, bárcsak hallhatnálak.

Bensőm üvöltő ürességében

bolyongok, mint gazdátlan állat.

Hozzád sikong minden szavam

s közben árva csillagként hullok alá.

Megérintem a ruhád szegélyét.

Ó, szeresd az éjjelem hajnallá! 



 

Révbe érkeztem

 

Lelkem annyi nagy vihara után

Végre révbe érkeztem.

Hányt-vetett a reménytelenség,

Míg megnyugodtam kezeden.

Szürke, vak egek helyett

Élő színek égnek

Felfrissülő fényében

Szemeim tükrének.

Forró lázam hűsítik

Szivárvány angyalszárnyak.

Lépteid hallatán elmenekültek

A lopakodó árnyak.

Cápák, vízi szörnyek voltak

Utamon a társak,

Míg véget nem vetettél

E nyomorult hánykódásnak.

A világ fertő óceánjának

Mérgezett posvány vízén

Lámpás nélküli fantom,

Kísértethajó voltam én.

Lelkem segélykiáltását

Egy sóhajbuborékba tettem.

Sorsára hagytam akkor

S szélnek eresztettem.

Kétségbeesett palackpostám

Felkapták az angyalok.

Elvitték Hozzád, s a Révkalauz

Rögtön parancsot kapott.

Eljött értem, elveszettért,

Hogy elvezessen végre

Az Igazság városához,

A Szeretet kikötőjébe.

A Király küldte Őt.

Megváltoztatta nevemet.

Bűnös helyett ezentúl

szeretett fiú leszek.

 

 

Gyermekdal a Jó Pásztorról

 

Ej, te bárány, te századik,

Sosem jutsz el a házadig

Az egyenes Úton, ahogy más

Rendes juhoknál szokás.

Mindig játszol, kis hamis.

Néha mosolygok Magam is.

Hányszor bújsz el Előlem

Zöldfüvű legelőben.

Csengettyűdet meghallom,

Örvend szívem, megvallom.

De most csend van szerteszét.

Nem veszem lábad neszét.

Segélykiáltásod hallom

A meredek domboldalon

A kilencvenkilenc és a ház?

Rájuk angyalraj vigyáz.

Ha a pokol alján vagy,

Akkor is megtalállak.

Érted nyúlok, megmentlek

És szívemre ölellek.

Drága tékozló gyermek,

Boldogan ünnepellek.

Egész világ hadd tudja meg,

Hogy őszintén szeretlek.


  

Ágyban, párnák közt


A forradalmár fekszik az ágyban.

Csak hálni jár belé a lélek.

Rászálldosnak orrlyukaira

láthatatlan denevérek.

Tekintetéből a fény kiveszett.

Szorosan markolja az ágyat.

Meredten bambul kifelé fejéből,

mint üvegszemű, kitömött állat.

Körülötte sürög a háznép,

de ő egészen mást lát,

eleven, rothadó hullákat,

a sátán udvartartását.

Büszke arccal dacol velük,

de hát mindhiába.

A pokoli kárhozatot

dörgölik arcába.

Forradalom, szabadság?

Ébredj fel már végre!

Így múlik el örökre

a világ dicsősége!

Istenem! - sóhajt a szenvedő

önkéntelenül fel.

S bámul a mennyezetre

kiürült tekintettel.

Visszahőköl a démonhad

s elhúzódnak tőle

mikor válaszol szavára

a világ Teremtője.

Ekkor, mintha éji égen

ablakot nyitnának,

visszhangzik az ember szíve

Isten szent szavának.

A haldokló nem lát semmit,

de hallja az isteni hangot,

akárha zúgnának lelkében

mennyei harangok.

Angyalok raja örvend

s kísérik zenével

a tékozlót, ki Urával

a menny felé lépdel.

 

 

 A Golgotán


Megyek a kereszttel a vállamon.
Megsebzett szívem csupa fájdalom.
A meredek úton ha elesek,
gúnyolódnak Rajtam az emberek.
A fehér gyolcsruhám végig csupa rojt.
Elöl-hátul elcsúfítja a sok vérfolt.
Arcomon ütések nyoma látszik.
Szakállam patakzó könnytől ázik.
Nem kérdem, miért vagyok Én a szégyen
azoknak, akik bűnben élnek.
Megkeményedve a büszkeségben
szenvedésemen nevetgélnek.
Eljöttem idáig, hogy szeressem
azokat, akik megvetnek engem.
Atyám, hogy törvényed beteljesedjen
halálom által a kereszten.
Tudom, hogy reményem nem csal meg holnap.
Halál és pokol behódolnak
Nekem, az Atya Egyszülöttjének,
Akinél van az örök Élet.
S húsvét hétfő reggelére
üres lesz a sír is végre.


Miféle mag

Miféle magot terem a méh,
hogy megtestesülhessen
az örökkévaló Teremtő
egy törékeny gyermekben?

Miféle virágot nyit a holt fa
s milyen gyümölcsöt terem?
A Sáron Rózsája hajt ki rajta
s az függ a kereszten.

Miféle magot rejt a sír,
mint a föld mélye,
hogy húsvét hétfőn
kihajtson az áldott napfényre?

Miféle magot vet a száj,
mely a szívben termett,
hogy hirdesse az Örömhírt,
az örök Életet?

 

 

Bujdosó

Úgy örültem győzelmemnek,
de éreztem, hogy hirtelen rám szakadt.
Szívembe nyilallt a félelem
s megrogytam a nyomás alatt.
Bárcsak összemennék porszemnyire,
hogy elbújhassak,
vagy belebarnulnék a sáros földbe,
hogy ne lássanak.
Még a halál is jobb annál,
ha irigykednek rám.
Felfuvalkodottságom elmúlik
s pirul tőle orcám.
Halálra keresnek s nincs hely,
mi el ne árulná nyomom.
Betakarózom a lelki sötétségbe
s dédelgetem nyomorom.
Hazug az, aki azt mondja,
hogy lehet a magánynak élni.
Terméketlen űr, belterjesség, pangás,
mely nem enged remélni.
Ha csak lenne segítőm,
ki terhem átvenné,
nem tennének a dögevők
ilyen tehetetlenné!
De Te fölém hajolsz s megérintesz
átlyukasztott kezeddel.
S megújítod a bűnös szívét,
ki a keresztre szegezett fel.

 


 

 

Kegyelmed

 

 

Annyiszor illettelek kemény szavakkal

és Te kedves vagy hozzám.

Hazudtam Rólad, hogy bosszantsalak,

bemocskolt Téged büszke szám.

Hallgattam dacos, lázadó maszkkal

arcomon, mikor dicsőítettek.

Némák maradtak mozdulataim,

mikor Rólad beszélhettek volna a tettek.

Türelmes voltál hozzám,

mikor messzire dobtam a Szentírást.

Vigasztaltál, ha búm vállamra szállt

s lelkemben csitítottad a sírást.

Elárultam szent Neved

s Te még mindig szeretsz.

Leköptem tiszta szövétneked

s a sötétben mégis vezetsz.

Mikor átkaim megsebeztek Téged,

nem nehezteltél rám.

Megbocsájtottad bűneimet

a véres keresztfán.

 

 

Szerző: b.cermidoff  2011.05.18. 16:44 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom isten jézus keresztény krisztus versek

A bejegyzés trackback címe:

https://azigazgyongy.blog.hu/api/trackback/id/tr322914219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.