Média

 

Villogó kedvencek,

áramvonalas sorok,

jól idomított polgárpukkasztás,

elvont idolok.

 

Bájolgó klikkek,

hol egymást fényezik.

Hízik az esztétika,

de a jó ízlés éhezik.

 

Előre látható

meglepetések,

kiszámítható

viszonthízelgések.

 

Ó, hogy hiányoznak

az igaz sebek,

melyeket javunkra ejt rajtunk

a baráti szeretet.

 

E menazsériában

csak hiú ábránd marad

a hely, ahol

a vas élezi a vasat.



Egyéjszakás 

Az előző éjjel üres, mocskos pohara, 
lassan már minden dal erről szól. 
Még másnap is füledben zümmög bogara. 
Ez az a zaj, mitől nem alszol. 

Valamit öleltél tegnap, 
aminek mostanra neve sincs. 
Ma már eggyé vált a trágyával 
a disznók elé szórt drága kincs. 

Minden értékes pillanatot, 
mit a Kedves neked szánt, 
kiloptál a belső szobából, 
hogy feldíszíts egy bálványt. 

Testnedvektől lucskos 
ismeretlen oltár 
megszállott, révült 
sámánja voltál. 

Hormonok balekja, 
hülye játékszer vagy, 
hogy Ámor jóllakjon, 
s te éhen maradj. 

Inkább meghalnál, 
csakhogy ne lássad, 
hogy az undor az ágyban 
reggeli társad. 

Nem szabadíthat meg 
tőle senki téged, 
csak a legtisztább Forrás, 
Önmaga az Élet.

 

 

 

Cenzúra

 

Tombolt az ügyeletes profi

az áldozat fölött

s míg homloka gyöngyözött,

lehunyta szemét és bökött.

Jajongtak a szavak

pengéje alatt

s tovább reszketett mind,

ami élve maradt.

Lassan végezte ki

az anyanyelvet,

mert sohase nőtt újra az,

amit belőle elvett.

Végigmasírozott a lapon

mocsokba mártott tolla

s miket megérintett,

kihunytak örökre sorba.

Egyszer azonban

kemény helyre tévedt.

Ijedten bámulta

azt a kétezer évet,

mely megtermette

a dacos Igéket,

miken aljas kis fegyvere

örökre elvérzett.

 

 

Felemás iga (Magas, szőke lélek kétfelé sántikál)

  

Arany középút

a lelki ebéden –

virágozzék ezer gaz,

parlag lett az Éden.

 

Szavak szecskája,

világ mosléka,

szenteskedés és átok

egyetlen kondérba.

 

Mindent felvállalni,

de semmit sem egészen,

ugyanabban hinni és kétkedni

merészen.

 

Mindig odaállni,

hol szívesen várnak

rátermett lovast

a konjuktúrának.

 

Mert ahol a testnek

szolgája a lélek,

csak gének defektusa

az értelmes élet.

 

Így aztán örökre kiskorú

marad az ember,

felelősséget vállalnia

semmiért sem kell.

 

 

Ihlet

  

Fűszeres levesbe mártom kanalam

mikor elkezdek írni.

A forró gőz szívemre száll.

Ideje lenne már sírni.

 

Sötétvörös, sűrű lé

nehéz zamata magába zár.

Folyton kavarog és elnyelni készül

az ihlet, e sötét bazár.

 

Koponyám csapdájában üvölt,

mint ordas szörnyeteg.

A maró lé kifutni készül

s rotyognak benne a képzetek.

 

Testemet elborítja az ár.

Lassan már fel sem ismerem arcom.

Kétségbeesetten kapok ruhád széléhez

és feladni készülök harcom.

 

De, Te, Uram, felöltöztetsz engem.

Páncélod ragyog rajtam, mint a Nap.

Felövezel derékszíjaddal

s kezembe adod kardodat.

 

Egyszerre elcsitul minden bennem,

ami eddig lázadt.

Ismét hallom a tiszta forrást szívemben

s tollamon túlcsordul az alázat.

 


 

Sátradban

 

Eljövök Hozzád, én csapzott vándor,

hogy ölelésed egésszé tegyen,

szíved dallama szívembe szálljon

s visszhangozzék az éteren.

 

Elrejt majd engem sátorod árnyéka

s fényedben lassan felderengek.

Beléd simulok s felvidulok majd,

ki most még búsan merengek.

 

Hadd süvítsen odakinn az idő

s nyugodjon itt le ránk a csend.

Felejtsem el a testem súlyát

s öledben lehessek gyermek újfent.

 

A kárpiton túl hiénák hangja

borzolja fel a levegőt

s a legyőzött halál önmagát gyászolja

egy levéltelen, száraz fa előtt.

 

Nem sejtik még a törpe lelkek,

kik a hegyen rongyokon marakszanak,

hogy gyanútlan, felfuvalkodott szívükben

már ébredésre kész a mag.

 


Intelem (haiku vers)

Vannak olyanok,
kik vágyaiknak élnek
és ábrándokat

kergetnek csak míg
eliramlik az élet.
Ó, ember, vigyázz,

mert játszik véled
a fantáziád s megcsal
felgyújtva véred.

S a lidércfények
könnyen vezetik lépted
az ingoványba,

a sötétségbe,
hol az elme eltéved.
Kérlek, hallgass Rám!

Merj nagyot kérni!
Ne álmodni akarjál,
de igazán élni!



 

Dave, rock 'n' roll (A király tánca)

 

Hé, én vagyok

az a duhaj alak,

kitől elpirulnak

a templomfalak.

 

Kiakasztom ma

a bigott híveket,

mert kitárom feléjük

a szívemet.

 

Ledobok magamról

minden megszokást.

Csak a Szellemet öltöm fel

és semmi mást.

 

Nem érdekel,

hogy a klérus mit akar.

Pucér vagyok,

de a kenet betakar.

 

Velem együtt

rázzák itt az angyalok.

Az se baj,

ha még e percben meghalok.

 

Mert odafenn

a Menyország vár reám.

Ott a helyem

Édesatyám oldalán.


 

 

Édes kicsi Lámpásom

 

 

Vihar szele

megtépáz,

édes, kicsi Lámpásom.

Üres szívemben

orgonáz,

édes, kicsi Lámpásom.

 

Nincsen már

aki öleljen,

édes, kicsi Lámpásom.

Leteszem majd

az életem,

édes, kicsi Lámpásom.

 

Mert a súlya

földre húz,

édes, kicsi Lámpásom,

és a lelkem

árva túsz,

édes, kicsi Lámpásom.

 

Felettem

bealkonyult,

édes, kicsi Lámpásom.

Elárult

a hűtlen múlt,

édes, kicsi Lámpásom.

 

Ha kihunynék

hidegen,

édes, kicsi Lámpásom,

lángot gyújtasz

szívemben,

édes, kicsi Lámpásom. 

 

 

 Őrző ima

  

Szívekbe Látó

told el a Holdat.

Ne bűvöljön el.

Jöjjön a holnap.

 

Idegen kezek

lepedőt markolnak.

Lelkemben turkálnak.

Orvul meglopnak.

 

Takard el előlük, Őrzőm,

a magodat,

hogy ne érezzem

az aljzó szagokat.

 

Mert feszülten vár

a megrontó hatalom,

hogy rést találjon

lüktető agyamon.

 

Ó, Uram, védelmül

emeld fel jobbkezed,

csatold rám kardodat,

add reám láncmezed.

 

Neveddel 

templomod békéjén őrködök

s távol tartom tőle

az ördögöt.


 

 

 

Imádat

  

Esővel keveredett könnyem

lecsorog arcomon.

Takarj be oltalmazó, égi Felleg,

ne mulathasson harcomon

a lelkek vámszedője,

az irigy, fukar idő.

Lenyeste tollam a jeges szél.

Gyámolíts, míg kinő.

Pókháló finomságú érintés,

ismerős gondolat jár nálam.

Bársonya enyhíti szenvedésem.

Angyalszárny érinti vállam.

Egy kőszikla tetején heverek.

Viharod száműzöttje lettem.

Felkaptál, mint könnyű pelyhet

s magasra tetted életem.

Pihegve fekszem lábaidnál,

míg odalenn fortyog a méreg.

S kacagva, könnyek közt vagy tiszta józansággal

de imádlak Téged.

 

  

Szédülés

 

Hevít a düh forró kohója

vagy hideg közöny magába zár.

Forogsz körbe, mint a bolondóra,

mely érzések szeszélye szerint jár.

 

Vagy szétszed indulatok vihara

s fölötted csattogtatja fogát a halál.

Bebörtönöz a félelem koporsója

s este a kéjek pokla vár.

 

Majomszeretet, mely rajtad csügg

s nyáltól ragacsos igája nyűg.

De az idő vasfogát ki nem várja

Erósz csalóka ideálja.

 

Anyák, hitvesek szerető karját

a múló órák rólunk lemarják.

Barátok arca vész el a ködbe

s tűnik el a viharban örökre.

 

Hazátlan csavargó emberiség

az érdekek oltárán nagy lánggal ég.

Pénzzel kitömött véres bálványok

papjai száján ima az átok.

 

A mókuskerékhez nyomorodott lélek

számára a rozsda nyikorgása ének.

Egy megkergült szélkakas ez a világ.

Hol az a csizma, mely nyakára hág?

 

Mikor már nem bírod a szédülést,

fáradtan lerogyva nyögsz fel hogy: elég!

Valaki feléled alélt szívedben

s tisztán kimondja az Isten nevét.

 

 

 

Több, mint hódító

Egy drágakő az égből
a szívembe hullt.
Lángjai hevében
elégett a múlt.
Édes Kalóz,
Ki elfoglalta váram
arany sugarakból
fészket rakott nálam.
Szabadsága szárnyával
betakarta lelkem.
Védelme alatt
nyugalomra leltem.
Az Ő forrása lett
szívem kis patakja.
Néki zeng hálát
göndör, cserfes habja.
Így lettem a világ
számára eretnek,
mert nyíltan hirdetem:
én Uram, szeretlek!

 


Szerelmem

Megint hőt termelnek a betűk
s ezúttal már semmi sem tarthat vissza.
Kék vércsíkot húz a ringó toll
s a mohó papír azonnal beissza.

Lepattogzik rólam a rozsda.
Virgonc lángnyelvek forognak velem.
Újra magokat szór
régóta parlagon hagyott szívembe a szerelem.

Lábad elé hullok aléltan
s kiszáradt lelkem szomjazza érintésed.
Gyönyörré válik e drága fájdalom,
míg szent Neved életembe vésed.

Hadd simuljak Beléd
s hajtsam lázadó fejem forró tenyered alá,
hogy lehessek árnyékod,
drága Fény, öleld éjszakám hajnallá!

Rejts el Magadban, Szerelmem,
hogy ne rágódjak meddő harcomon
és reggel Benned megújulva
örökkévalóságod ragyogjon halandó arcomon.

 

 

Rozsdaversek múzsája

Görbe tükör előtt
köti magát gúzsba
a rozsdaverseket
ihlető múzsa.

Sörtés-pikkelyes háta
csavarodik.
Fejébe száll a vérgőz
s megkavarodik.

Önnön undorán
élvezkedik.
Markolja a légüres térben
a semmit.

Visszaöklendezi
a vad gyűlöletet.
Kérődzik rajta
s okád tüzeset.

Legyek csókolgatják
keléses tagjait.
Lábainál 
a vak végzet kancsalít.

Ordítva pózol
a merő hazugság
s Isten trónjánál
követeli jussát.

De én, a porszem
a nyakára lépek
s Uram hatalmával
legyőzöm végleg.


 

Ünnepellek Téged

Elmémben ringatom
a drága Igéket,
melyeket ajándékozott
nékem az Élet.

A felkelő nappal
becéz érintésed.
Újraéled bennem
a halódó lélek.

Kebledre hajtom
szerelmes fejemet.
Karodban leltem meg
örökre helyemet.

Szívembe költözött
kincseid tárnája.
Ölelésed lelkem
fészkének párnája.

Vonásaid fényét
arcom visszhangozza.
Rég feledett örömöm
hangod visszahozza.

Bármit is kárognak
a lelki halottak,
szívem otthont adott
gyönyörű Magodnak.

Nyíltan megvetem
a sötét meséket.
Az irigy világ előtt
ünnepellek Téged.


 

Keresők

Fiatal farkasok
lázadnak éjjel.
Szembeszállnak
számtalan veszéllyel.

Éhségük égig ér.
Létük terhe rajtuk.
Az árvák keserűségével
lobog haragjuk.

Sorsuk gazdátlan,
közöny és tettetés.
Hazájuk senkiföldje.
Részük a rettegés.

Kockáztatják életüket
"egészen semmiért",
hogy megkérdezzék Tőled:
Istenem, mondd, miért?

Elszántan rontanak
kemény mellkasodnak.
Imádkozom türelemért,
mert késő a holnap.


 

Úgy írok (haiku gyöngysor) 

Úgy írok verset
én, mint ahogy az ember
eldobja terhét.

Hátra se nézve
nem is gondolva arra,
hogy megkeressék.

Megfogan bennem
a porszem a porszemben
s gyönggyé növekszik

és lankadatlan
úgy hordozom magamban
míg szét nem feszít.

Betűk vándora!
Tüzes gyöngyeim sora
csak Ahhoz vezet,

Kitől adattak.
Mind csak Őreá mutat
Ki a Szeretet.


 

 

A pária 

De jó azoknak, 
kik még sírni tudnak afelett, 
hogy pille álmuk tárgya 
hűtlen lett és mást szeret. 
Akiknek az okozza 
a legnagyobb fájdalmat, 
hogy nem élhetnek 
a szüntelen múló vágyaknak. 
Kik készek haldokolni 
egy elvetélt szerelem felett 
és könnyen eldobják miatta 
a nyűggé vált életet. 
Számukra az jelenti 
a gyötrő egyedüllétet, 
hogy reggel kerüli őket az árny, 
kivel félreléptek 
és hiszik, hogy megöli őket 
a kozmikus magány, 
ha nem akad más kaland 
még aznap éjszakán. 
Értetlenül állok 
e színjáték előtt, 
melynek démona már 
rajtam nem vehet erőt. 
Kirekesztett magából 
a régi életem. 
A világ számára 
pária lettem.


 

 

Virtual Road (Curved Circle)

 

 

Állok a kirakatban

és figyelnek

a fémkeretes arcokból

az üvegszemek.

 

Ezüstfényű testek

áramlanak.

Nikkel ízületeken

csillan meg a nap.

 

Blende pupillákon

sok kicsiny ablak,

vakuként villódzó

műszembogarak.

 

Lézerhúros hárfa

cyber bárd kezén,

megvillan a neon

haja rőt rezén.

 

Szilicium elme,

érzékeny, hideg

virtuális lélek,

fémszálas ideg.

 

Nem bírom ki,

vígan integetni kezdek

feléje s még egy

mosolyt is megeresztek.

 

Hirtelen leáll.

Döbbenten lefagy.

Fellázad benne

a túlterhelt agy.

 

S rémülten mered rám

a szegény pára,

az élő emberre,

mint csodabogárra.

 

 

 

 

 Pálfordulás

 

 
Kusza betűsorok
mint töredezett csontok
tetején
aszott, tépázott bozontok.
Egy vadász rémálma
kavarog közötte,
megálmodója
sorsa üldözötte.
Önmarcangolása
a papírra testesül.
Agya izzó poklában
ártatlanok lelke sül.
Éjjel sem nyugszik
kiveti az ágya.
Tettre ösztökéli
szörnyű bosszúvágya.
Hajszolja paripáját.
Nyugalmat nem talál.
Igazságot keres,
ám terhe a halál.
A damaszkuszi úton
ér e dühöngés véget,
mert elé áll hirtelen
s meglepi az Élet.

 


Száll az egó

Száll az egó.
Zsong a hormon.
Nem jut túl
a trágya ormon.

Hol evésre,
hol párzásra
szól a jegye,
semmi másra.

S ha értékre
vet szemet,
kenné rá
a szemetet:

Jaj, csak Én is
övé legyek!
Rakhasson rám
kosz-névjegyet!

Kiszemeli
két kezem
és Én mégsem
vétkezem.

Hajtja őt
a rút ösztön,
hogy nyálával
beköpjön.

Nekilódul,
de koppan,
mert a Templom
zárva van.



 

Meghalni valamiért

 

Mikor megfoganunk,

már akkor hajt a vér,

hogy rohanjunk

meghalni valamiért.

 

Nyúlunk utána.

Ösztönünk vezet,

de megcsal a délibáb,

szélhámos képzelet.

 

Már gyermekként

él bennünk a birtoklásvágy.

Ifjú éveinknek

tengelye az ágy.

 

Felnőttként

a mammon szolgálata éget

s e rohanásnak

csak a halál vet véget.

 

Amit megszereztünk,

rögtön múlttá válik.

Barátok, szeretők

elhagynak egy szálig.

 

Mert az álmok,

melyeknek rabjai vagyunk,

csak használnak minket,

átlépnek rajtunk.

 

Megcsalt szívünkkel

démonok játszanak.

Nem marad utánuk

csak szégyen és harag.

 

De eljön a perc,

mikor lelkem fellázad

s letépi a béklyót

róla az alázat.

 

És most, vágyaim,

ti haljatok meg értem!

A valóság fáján

örök gyümölccsé értem.


 

Mint macska

Kik csak sejtenek Téged,
mint macska az esőt,
sajnáltatják szívüket,
a bilincsben verdesőt.

Ki sem látnak
elméjük rozsdája alól,
de úgy szidalmaznak,
mintha ismernének jól.

Panasznak, káromlásnak
se hossza se vége.
Rágombolják szennyesük
az Isten Nevére.

Megismerni azonban
egy sem akar, Istenem.
Hogy feladják görcsözésük?
Hogy képzeled? Azt már nem!

Inkább egymás sebét
vakarják véresre.
Szüksége van a pokolnak
a sok vaksi béresre.

Istenem, ha már mind
saját lelke sötétsége foglya,
vezesd őket jóillatoddal Magadhoz
az orruknál fogva.

 


 

Hazátlan koldus

 

Hazátlan koldus vagyok,

Kit kivetnek maguk közül a városfalak.

Önnön fényüktől megvakult angyalok

sírva nyögnek lábaim alatt.

Az egyenes, keskeny Úton

ebek s ördögök vicsorognak rám.

Az örök Élet virrasztó lámpásom.

Lángoló gyöngyöket szól a szám.

Én vagyok, ki felkapom a sárkányt

s mint könnyű pelyhet megforgatom.

Ragadozók húsából csapok királyi tort

a mennyei magaslaton.

Én vagyok ama tűzszavú Pap,

Ki a nyüszítő, vén halált megragadom.

Nyíltan megbecstelenítem oltárát Magammal

s az Élet nevében megtagadom.

Kitárom merészen meztelen Lelkem

s bátran megmutatom minden kincsem.

Ezt adhatom csak néktek, szeretteim,

Atyámon kívül semmim sincsen.


 

Szerző: b.cermidoff  2011.07.30. 23:23 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azigazgyongy.blog.hu/api/trackback/id/tr973113107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.