Pókfonál

versemet

papírra

lógatom.

Kataton

vonallá

nyúlik

a szóhalom.

Érzékeny

műgonddal

bele is

foglalom

fájóan

önkínzó

lepkesúly

sóhajom.

Mielőtt

agyamra

eljő

a záróra,

felteszem

nagy művem

egyben

a hálóra.

Hátha majd

lesz vevő

erre

az életben.

Vagy ha nem,

hát akkor

durvára

tévedtem.

Szerző: b.cermidoff  2015.07.28. 23:10 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom amatőr költészet ember abszurd versek Brondel Cermidoff

A bejegyzés trackback címe:

https://azigazgyongy.blog.hu/api/trackback/id/tr516679257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.