Sápadt holdvilágba

belelóg a bánat.

Felhők penésze

ellepi a tájat.

 

Hiába lobbantam lángra,

hogy a világ lásson,

holtan hullott vissza rám

néma kiáltásom.

 

Hálátlan az élet,

mert a szív mostoha.

Ha egy nyelvet nem szeretsz,

nem beszéled soha.

 

Disznók közt fetreng

az elhízott szeretet.

Vértelen poéta

piócán vág eret.

 

Emlékszel-e,

érted harangokat törtem

s most itt fekszem előtted a sárban

elgyötörten.

 

Időkabátba bújsz,

mely kifordul hirtelen.

Eltűnsz egy hűlt egóba,

ahol már nincs helyem.

 

És várok ártatlanul,

míg végleg elfelednek.

Az Isten szeretője vagyok

én, átkozott eretnek.

Szerző: b.cermidoff  2015.07.28. 23:21 Szólj hozzá!

Címkék: vers irodalom vallás isten amatőr keresztény költészet ember abszurd versek Brondel Cermidoff

A bejegyzés trackback címe:

https://azigazgyongy.blog.hu/api/trackback/id/tr377662176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.