Épp ott tartottam, hogy Ábrahám egy frissen patkolt pinkafői lovat csutakolt az Eufrátesz partján, amikor éreztem, hogy a fejem menthetetlenül elnehezedett. Nem csoda. Este 10-ig a Táltos körben hallgattam Bábay professzornő előadását Krisztus szittya származásáról. Egyébként amióta a társaság összejöveteleire jártam folyamatosan fáradtsággal küszködtem és gyakran migrének gyötörtek. Ezen még a professzornő barátjának, Árgus mágusnak az átok levevő kúrája sem segített. Hiába tengődtem egy hónapig ugyanazon az étrenden. Semmit sem használt a Gyötrey-féle áldós leves. A szellemi mélyrepülésemen nem segített.

Ezen az estén is azért fohászkodtam, hogy meg tudjam végre írni a tanulmányomat. Hónapokig hiába kutattam. Igazán hiteles forrást nem találtam a témában. Pedig a határidő kötött, mert két hetem maradt a budapesti sámánológiai konferencia kezdetéig.

Elnyomott az álom. Nem aludtam talán egy félórát sem, amikor arra ébredtem, hogy valaki gyengéden megérintette a karom. Azonban ezzel sikerült annyira megijesztenie, hogy a székkel együtt előrebuktam és hasra estem a szőnyegen. Közben könyökömmel levertem az asztalról a jegyzeteimet is.

Felsandítottam a békaperspektívából. Először csak a meztelen lábujjakat láttam magam előtt. Ahogy megpróbáltam felemelni az fejem, valami fehér pendelyszerűségen futott fel a pillantásom. A felette derengő arcvonásokat azonban nem tudtam kivenni az asztali lámpa hevenyészett fénye mellett.

- Ki maga? – nyögtem erőtlenül. – Hogy került a lakásomba és mit keres itt?

- Nyugodj meg, barátom, te kértél segítséget a munkádhoz. Hát itt vagyok. – felelte az idegen.

Azt hittem, képzelődtem a fáradtság miatt. Ekkor azonban ismét megszólított.

- Kelj fel hamar, ne heverj előttem a földön. Nincs túl sok időnk.

Valami keresetlent akartam neki mondani, de egy hang sem jött ki a számon. Miközben felfelé tápászkodtam, görcsösen markoltam össze tanulmányom lapjait.

- Hagyd csak. – mondta barátságosan a titokzatos látogató. – Ezekre nem lesz szükséged.

Kezet nyújtott felém, hogy felsegítsen. Ijedten vettem észre a csuklóján tátongó nagy sebet. Felhúzott a szőnyegről. Amilyen gyorsan csak tudtam, felállítottam a hanyatt fekvő széket. Megilletődve ültem vissza a helyemre. Közben elmúlt a hónapok óta gyötrő fejgörcsöm. Mégis kezdtem kínosan érezni magam.

Végre olyan szögbe kerültem, hogy megpillanthattam segítőm arcát. A döbbenettől még a lélegzetem is elállt. Kimondhatatlan szeretettel néztek rám azok a melegbarna szemek. Mintha már évezredek óta ismertem volna őket…

- Akkor hát kezdjük elölről az egészet. – mondta a fehér pendelyes. – Kíváncsi voltál az igazságra. Felejts el mindent, amit idáig rólam hallottál.

Elővett valamit a ruhája ujjából és belefogott az olvasásba:

Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige…

Szerző: b.cermidoff  2015.08.09. 01:19 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom isten jézus amatőr keresztény krisztus ember Brondel Cermidoff

A bejegyzés trackback címe:

https://azigazgyongy.blog.hu/api/trackback/id/tr27692836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.