Sápadt holdvilágba belelóg a bánat. Felhők penésze ellepi a tájat.   Hiába lobbantam lángra, hogy a világ lásson, holtan hullott vissza rám néma kiáltásom.   Hálátlan az élet, mert a szív mostoha. Ha egy nyelvet nem szeretsz, nem beszéled soha.   Disznók közt…

Pókfonál versemet papírra lógatom. Kataton vonallá nyúlik a szóhalom. Érzékeny műgonddal bele is foglalom fájóan önkínzó lepkesúly sóhajom. Mielőtt agyamra eljő a záróra, felteszem nagy művem egyben a hálóra. Hátha majd lesz vevő erre az…

  Már nem tudok szenvedni. Feszüljön papírra más. Mit bánom én, kövezzetek meg, tudom, hogy árulás. Egyszer már meghaltam. Nem temetem el magam. Nem csüggök a semmi ágán, hiszen szívemnek trónja van. Jajongjon északi széllel tépázott viharmadár, akire saját vak tükre néz…

Nem beszélhetek, mert belém tört a szó. Cserben hagyott az emlékezet. Léha álom, mint átutazó, olyat ígért, mi nem létezett. Feszül a hold csorba sarlója. Alatta néma csillagok. Távoli árny a nevem sorolja. Kiáltanék, hogy itt vagyok. Nekem a csodák már nem felelnek. A józan…

Ma parancsoló a hallgatás. A pillantásom fáj. Lúdbőrzik belém szemlesütve, léha tükör a táj. Barna vagyok és földnehéz, de sassá nemesedem. S a csönddé növő némaság trónol egyenesen. Ma komolyság jár a pusztákon és ellentmondást nem tűr a bordó szüretet kolduló…