Ádám

 

Homályban bolyongó,
Elveszítettél szem elől.
Árnyéktapogató,
Nem tanultál a vesztedből.
Szép arcod most
Romokban hever
Az Isten-nélküliség
Nagy teher.
 
Álszent szánakozó,
Ki fennhéjázóan lenézel,
Mindig újra elutasítasz,
Pedig kaptál esélyt elégszer.
Az életed most
A porban hever.
A világ barátsága
Nagy teher.
 
Álnok csúfolódó,
Nem kíméled csípős nyelvedet.
Léha tékozló,
Ki nem tartod be az ígéreted,
A becsületed most
A sárban hever.
A hazugság bűne
Nagy teher.
 
Van erre megoldás,
Hisz Atyám téged is úgy szeret,
Hogy odaadta Szent Fiát,
Hogy nyerhessél örök életet.
Magamra veszem
A bűneidet
S te vedd fel végre
A keresztet.
 
Van erre megoldás,
Hisz a Golgotán elvégeztetett.
Nincs senki más,
Ki megújíthatja szívedet.
Magamra veszem
A bűneidet
S te vedd fel végre
A keresztet.

 

 

Szeptember

 

Bezárta kapuit a heves nyár,

Szilaj éveim bazárja.

Hirtelen elém jött Szeptember

S kinyújtott kezem várja.

 

Sokáig irigyeltek az ifjak,

Mert frissen tartott az élet.

Kedveltél engem, Istenem,

Elnézted a sok csibészséget,

 

Miket nem engedtem el

S idővel hegyekké nőttek,

Magukkal hozva a ráncokat

És a kemény időket.

 

A bitorolt fiatal évek után

Egyszer csak rám szakadt saját korom

S most itt állok a valóság közepén,

Mint magányos orom.

 

Visszafordulni nincs hova.

Elhagyott a léha múlt,

Mint borúban tűnő árnyék,

A szürkület ölére hullt.

 

Szakadékok vesznek körül.

Nem menekülhetek én.

Térdre esek kereszted előtt

Fenn a Golgota hegyén.

  

 

Szeretni

 

Szívemre sokszor vetült 

miattad bánat árnya,

mint halálra szánt galamb fölé

keselyű szárnya.

 

Számtalanszor

oly könnyelműen dobtál el.

Felcseréltél

filléres élvezetekkel.

 

Pillanatok szele

dobált ide-oda.

Magához kötött a világ,

a sok talmi csoda.

 

S most mégis itt állsz előttem

szád zavartan dadog.

Idétlenül bukdácsolnak elő

az esdeklő mondatok.

 

Hogyha ember lennék,

azt kérdezném: mit akarsz tőlem?

Bizalmam eljátszottad,

majd békülünk a temetőben.

 

Jaj, de a keresztet helyetted

el kellett szenvedni.

Ezerszer elárultál,

mégsem bírlak nem szeretni. 

 

 

Kísérsz  

 

Most is kísérnek

Azok a szép szemek,

Mik könnyeztek

Látván értetlenségemet.  

 

S figyel a türelmes szív,

Mely százszor megszakadt

A hosszú évek során

Nagy bűneim miatt.  

 

Hányszor próbáltad

Leállítani testem,

Mikor a kísértés

Csapdájába estem.  

 

Visszautasítottam

Drága józanságod.

Lázadtam

S keblemre öleltem a világot.  

 

Szomorú hűséged

Dühített engem.

Zavart ahogy követtél

S vigyáztad lelkem.  

 

Hálát adok Neked

Most ahogy már értem,

Hogy Te akkor is végig

Fohászkodtál értem.


 

Száműzött

 

Uram, kísérd a drága vándort,

ki eltűnt előlem.

Légy lámpás előtte

a sűrű ködben.

 

Fájdalmas sóhajom

kiszakad belőlem.

Felsejlik hajója

a kikötőben.

 

Vajon mi az,

ami a távolban várja?

Mitől nem tartja vissza

szülőhazája?

 

Száműzöttként távozott,

nem kalandvágyból.

Szeretetlenségünk riasztotta fel

hajnalban az ágyból.

 

Szemrehányások, szitkok

kísérték végig.

Kétségbeesett imája

felszállt az égig.

 

Minden apró vétke

óriássá nőtt

Engesztelhetetlen

haragunk előtt.

 

S míg neki alázata

szabadulni segített,

elvakult dühünk nekünk

börtönt épített.

 

Búcsúzóul megáll

s szomorú szeretettel szemünkbe néz.

Lesütjük tekintetünk

és elejti a követ minden kéz.

 

 


Szerző: b.cermidoff  2011.07.03. 15:56 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom isten jézus keresztény krisztus versek

A bejegyzés trackback címe:

https://azigazgyongy.blog.hu/api/trackback/id/tr223034985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása