Ádám
Homályban bolyongó,
Elveszítettél szem elől.
Árnyéktapogató,
Nem tanultál a vesztedből.
Szép arcod most
Romokban hever
Az Isten-nélküliség
Nagy teher.
Álszent szánakozó,
Ki fennhéjázóan lenézel,
Mindig újra elutasítasz,
Pedig kaptál esélyt elégszer.
Az életed most
A porban hever.
A világ barátsága
Nagy teher.
Álnok csúfolódó,
Nem kíméled csípős nyelvedet.
Léha tékozló,
Ki nem tartod be az ígéreted,
A becsületed most
A sárban hever.
A hazugság bűne
Nagy teher.
Van erre megoldás,
Hisz Atyám téged is úgy szeret,
Hogy odaadta Szent Fiát,
Hogy nyerhessél örök életet.
Magamra veszem
A bűneidet
S te vedd fel végre
A keresztet.
Van erre megoldás,
Hisz a Golgotán elvégeztetett.
Nincs senki más,
Ki megújíthatja szívedet.
Magamra veszem
A bűneidet
S te vedd fel végre
A keresztet.
Szeptember
Bezárta kapuit a heves nyár,
Szilaj éveim bazárja.
Hirtelen elém jött Szeptember
S kinyújtott kezem várja.
Sokáig irigyeltek az ifjak,
Mert frissen tartott az élet.
Kedveltél engem, Istenem,
Elnézted a sok csibészséget,
Miket nem engedtem el
S idővel hegyekké nőttek,
Magukkal hozva a ráncokat
És a kemény időket.
A bitorolt fiatal évek után
Egyszer csak rám szakadt saját korom
S most itt állok a valóság közepén,
Mint magányos orom.
Visszafordulni nincs hova.
Elhagyott a léha múlt,
Mint borúban tűnő árnyék,
A szürkület ölére hullt.
Szakadékok vesznek körül.
Nem menekülhetek én.
Térdre esek kereszted előtt
Fenn a Golgota hegyén.
Szeretni
Szívemre sokszor vetült
miattad bánat árnya,
mint halálra szánt galamb fölé
keselyű szárnya.
Számtalanszor
oly könnyelműen dobtál el.
Felcseréltél
filléres élvezetekkel.
Pillanatok szele
dobált ide-oda.
Magához kötött a világ,
a sok talmi csoda.
S most mégis itt állsz előttem
szád zavartan dadog.
Idétlenül bukdácsolnak elő
az esdeklő mondatok.
Hogyha ember lennék,
azt kérdezném: mit akarsz tőlem?
Bizalmam eljátszottad,
majd békülünk a temetőben.
Jaj, de a keresztet helyetted
el kellett szenvedni.
Ezerszer elárultál,
mégsem bírlak nem szeretni.