Eleven szenet öleltünk
Szivárványt lapoztunk
könnyed ujjakkal.
Betakart minket
szárnyával egy angyal.
Szemed ablakán át
szívedbe néztem.
Lámpásod fénye
én puha fészkem.
Lelked lantján
szent szavak szóltak.
Új életre keltek Benned
reménytelen holtak.
Tavaszod sugarán
minden kivirult.
Megszégyenült a halál.
Menekült a múlt.
Felemeltél engem.
Csodákban fürödtünk.
Muzsikált a mennyország népe
körülöttünk.
Forró gyémántok gurultak
szívünkből szerte széjjel.
Eleven szenet öleltünk együtt
egész éjjel.
Puszta
Nomegaztánban esett a hó.
A tevék patája alatt a homok égett,
olyan dermesztő hideget zenélt
bennem az emberi természet.
Délibábok közt vezetett utam.
Lelkemre csavartam a meleg sálat.
Jobb időkről álmodozott a hajcsár.
Ködöt lehelt terhe alatt az állat.
Kezemen fagyos kéreg volt a kesztyű.
Egy álló hete nem láttam a napot.
Csak a sivatag hajója nem feneklett meg ott,
ahol már az egó is léket kapott.
Megkövült szavak záporoztak rám,
célt tévesztett ítélkezések.
Ám hiába borított be forró vérpalást,
nem hagyott halni az Élet.
Koldussá tettem önmagam.
Eldobtam minden földi értéket.
Csakhogy elszakadjak a múlandóságtól
s szabadon szerethesselek Téged.
Modern
Sétál a szavak közt
csípőre tett kézzel
a betűk nagy zsonglőrje,
Hexensusszos Lézer.
Lökhajtásos csókokat
dobálgat a Múzsának,
hátha szabadítója lesz
szőrös nyelve gúzsának.
Gumimakaróni húrján
kósza ihlet kóvályog.
Repedező dobhártyákra
rászakad a szóvályog.
A csodálók kíváncsi raja
még sohasem látott
ékezetek s központozás
nélküli pusztaságot.
Nincs egy árva nagybetű sem
a mondatelőben.
Tetőzik az izomláz
benn az agyvelőben.
Tehet egy szívességet
a nyelv buzgó őre.
Vonuljon el bujálkodni
a mágneses mezőre.
Szellemi táplálékot oszt
a korszerű lélek.
Tintás kondérja felett
legyek döngicsélnek.
A hatalmas kanálban
bizony nincsen semmi.
Tessék mondani,
ezt mind be kell venni?
Gyengéd hang
Földig hajoltak a fák.
Így lett az erdő pusztaság.
Átvágtatott a tűzvihar a dombon.
Reszketegen pislákolt a parázs a hamvadó lombon.
Nyomában kettészakadt az ég.
Kegyetlen gyémántesőként hullott alá a jég.
Ami eddig nem hódolt be, legyőzőre talált.
Megadón ölelte magához a táj a halált.
Szörnyű pillanatképpé merevedve,
nyitott szemekkel feküdt a farkas, a medve.
Madarak fészkét hurcolta a megvadult ár.
Örvényén keringett egy döglött szamár.
A természet égi korbácsütések alatt nyögött.
Szúrós esőcseppek verték az ezernyi rögöt.
Aztán hirtelen félbeszakadt minden.
Még a vér muzsikája is elcsitult alélt ereimben.
S egy gyengéd hang szólt az ijesztő csöndben:
szeretett gyermekem, vigasztalni jöttem.
Vélemény (rap)
Az emberi állat
egy olyan lény,
kinél hamar kinő
a vélemény.
Mindig számolni
kell vele.
A múlandó hangulat
fegyvere.
Egók porondján
szócsaták,
dübörgő betűk,
mint lópaták,
eltaposnák
a Lelkedet,
de hozzáérni
nem lehet.
Magasan felettük
kitárja szárnyát
és beragyogja
az elme árnyát.
Hisz a halandók szava
meg nem rontja.
A nem láthatónak
nincs gyengepontja.
Az oroszlán
Mennyei tükör,
szép, szomorú arc,
megviselt Téged
e kiújuló harc.
Tépett vitorlákkal,
de győztesen
megtérek Hozzád,
Kedvesem.
Az oroszlán,
kit az ebek téptek
s lándzsáját döfte belé
ezer sunyi vétek,
immár megnyugszik
szíved fészkében.
Pedig haragja súlyos volt
sötét, mint az ében.
Vedd hódolatomat,
dicsőséges Úr.
Hálás lelkem harangján
örömdal kondul.
Szivárvány húrjain
angyalok zenélnek.
Fogadd magadba hangom,
legtisztább Ének.
Inkább...
Annyian kísértek,
míg etetted őket,
de inkább választották
a puccos temetőket
a keselyűkkel járó
rémalakok.
S csak azok maradtak,
kiknek az Illés lelke adatott.
Elcsalta hát a szirén ének
a birkanépet,
melynek gyomra a pásztora
s most a farkas farmján béget
csapdába esve
feledve Téged
egy olyan haldoklásban,
mely többé nem ér véget.
Uram, adj nekem
vas akaratot,
mely a világ előtt
sohasem dadog
és inkább tagadjon meg engem
léha testem,
mint hogy szívem
Helyetted mást kövessen.
Hadd váljak haboddá
Addig lapozza a halandó
a földi szerelmeket,
míg lyukassá kopnak az évek
és a lényeg kinnreked.
Öregedő kezeink közül
kicsúsznak álmaink
s tehetetlen belenyugvással
viseljük el, amint
zászlóinkká válnak
egy céltalan utazásban.
Keressük a tökéletest
egy elnagyolt képmásban.
Homályosuló szemekkel
támaszkodunk a ravatalnak
mosatlan kezekkel,
mert a tiszták korán halnak.
És az ember
annak a keréknek lesz a bolondja,
melyben megtöretik
szíve is, akár a csontja.
De én, lázadó,
csak Neked hajtok térdet,
mennyei trónról áradó
drága, örök Élet.
Ne vigyél engem át
a másik partra.
Hadd váljak haboddá,
vegyél a hátadra.
A nagy szélhámos
Színes virágokba bújtatott
rozsdatemető,
rózsába font kígyó,
álnok kötekedő,
baráti jobbnak álcázott
halálos tőr,
angyali mosolyú,
aljas szózsonglőr.
Aranyozott penész
lelke titkos ruhája.
Mocskos szíve tövéről
átkot virágzik szája.
De teszi ezt mind
szemrebbenés nélkül
s egy-két alattomos szúrással
próbálkozik, végül
hogyha még ez sem jön be,
őszintésdit játszik,
aztán balekjaitól
beszedi a gázsit.
Lepereg arcáról
az ájtatos máz.
Kivigyorog alóla
Samu, a csontváz.
Ne hallgassál rá soha,
akárhogy is lázad.
Az Igazság Sziklájára
épült a te házad.
Ördögi kör
Egy reménytelen szerkezet
szétrobbanni készül
saját fojtó ölelésében
és elfásul végül.
Ám kényszerű pályáján
a forgást előlről kezdi.
A megszokott témákat
újra szerkeszti
a zsibbadt agyban
az a pár gondolat,
mely mozgásban tartja
a hormonokat.
Cicázva fellobban
és könnyen lelohad,
mint minden múlandó,
mi egyszer elrohad.
Az élő anyag sorsa
csupa véletlen.
Az időzítés pocsék,
Az eredmény életlen.
A könyörtelen vasfogak
lassan széteszik,
addig is szenved attól,
hogy létezik.
Ó, Uram, hozz végre frissességet.
Elfáradt elmémet járja át Élet.
Hadd dobjam le Nálad,
mi hitemben gátol.
Szabadíts meg, kérlek,
az egóm súlyától.
A próféta
Tüzet viszek csont lámpásban.
Eleven szén izzik bordáim közt.
Messziről rettegi ellensége
a két lábon járó üstököst.
Saját átkukba hullanak
kifordult szemű vajákosok.
Arat köztük a parázsló métely,
amit magamban hordozok.
Hiába őrült énekük, táncuk.
Nem oltja el a zsarátnokot.
Lángolva szakad minden láncuk.
Nem tartja vissza a látnokot.
Forró rubint gyöngyöz az ajkam.
Kígyókon, skorpiókon járok.
Acsargó démonhad lábam szőnyege.
Köpnek utánam a lélekkufárok.
Angyalok pallosa jobbkezemben,
szivárvány palástja hátamon.
Koldusként, mégis győztesen
életem Atyámnak átadom.