Tükör
Lángol a fényes máz
s én feldúltan nézem,
hogy bámul rám
a legjobb színészem.
Mutat egy arcot,
mi sohasem létezett.
Mint vetített betűn
a képzelt ékezet…
Egyszer
öntelt, hamis nyugalmat ad,
másszor borzong felém
ködös sugalmakat.
Bolondít engem,
ha úgy tartja kénye
s visszanéz rám
a mások véleménye.
Sziporkázik
s robban, mint az atom.
Játszadozik velem
saját hangulatom.
Mindig felmagasztal
és ha felfűt a láz,
jeges pillantással
ím a porig aláz.
Csalóka árnyjáték
briliáns darabja,
melyért hőn rajong
e délibáb sok rabja.
Ám nem leszek majma
egy hazug tükörnek.
Hamis varázslat,
hitemmel megtörlek.
Lúzerdal
(Széljegyzet a Prédikátor Könyvéhez)
Próbáltam
jó gyerek lenni.
Izzadtságos álmaimból
nem jött be semmi.
Hiába éltem
nappali életet én,
mindig felriadtam
az éjszaka közepén.
Oly nagyon akartam
pénzt keresni.
De az nem talált rám
és kezdtem szétesni.
Megint csak
ott voltam az utcán.
Osztoztam az undorral
az űzöttség cuccán.
Az ingyenélés
rozsdáló megszokása
a visszatérés tervét
örökre elásta.
És ismét jövök,
miután magam összeraktam.
Ez javíthatatlan!
- röhögnek rajtam.
Délibábos vágyak
kísértenek még,
sok mérgezett mézes madzag,
halálos emlék.
S majd síromon
a varjú ismerős nótát károg:
leszek én még valaki ismét,
meglátjátok!
Józan ének
Szelídül az éjszaka.
Szavaim alá
hajtva fejét
válik hajnallá.
Szemedbe nézve
mondok Én neked
szeretettel zengő
józan éneket.
Bárcsak savanyú lenne
a szőlő.
De látom benned
a hiába vesződő,
önmagába kapaszkodó,
meddő akaratot,
mely izzadtságot vetett
s görcsöt aratott.
Mert nem érted,
hogy e csalóka remény
megfogan
képzeleted délibáb egén.
Mész utána,
mert másnak is szabad
s aztán légvárad
lelkedre szakad.
Mikor e fájdalmakat
konokul keresed,
könnyek közt leszek
tanítómestered.
Rémálomutazás
Egy fémkaszniban
döcögök
a és b pont
között.
Az átható bűz
agyamig árad.
Fásultan nézem
a robogó tájat.
Küszködöm
a rosszulléttel
s a foghíjas szájakból fröcsögő
étel
keveredik
a trágár beszéddel.
Befelé is szúr
a soknapos borosta
és a visszaútig várhat
a borocska.
Mert nincs nekem semmim,
csak mit a kosz megesz.
És megint a díler bukszája
lesz degesz.
Tudom,
hogy nem nyüglődik velem hosszan.
Egyszer megun
s ott végzem egy hűtődobozban.
Egy reményem maradt csak énnekem,
az Isten,
hogy e földi pokolból
kimenekítsen.
Akarsz-e
Akarsz-e igazán ismerni,
hogy megmenthesselek
s a szeretet lángja ragyogja be
üres szívedet?
Akarod-e eldobni béklyód,
ami a föld porához köt
s a széllel szállva megtagadni
a meddő, holt rögöt?
Akarod-e kirabolni a sátánt
s szemébe nevetni, hogyha jön
bömbölve, mint dühös hímoroszlán,
akit követ a vérözön?
Akarsz-e osztozni áldozatomban,
hogy a halálon túl
lásd, a pokol megszégyenül
és lelked megtisztul?
Akarod-e a kezem megfogni,
mely világot formált,
hogy Velem ülhess a trónomon
egy örökléten át?
Csalfa, szép vitorlás
Hiába ígérte meg neked
a messzeséget,
csalfa, szép vitorlásod
még sem várt meg téged.
Hasztalan kerested
vágyaid öblében.
Elnyelte a cinkos éj,
mely sötét, mint az ében.
Elszakadt a kötél
s ő azonnal otthagyott.
Fájón vágyod
a sós párát s a fedélzetillatot.
Nem sokáig bírod már
ezt a kínos szerepet.
Álmaidban öleled
kedves kormánykereked.
E belső viharban
lelkedet őrlöd
s a díszletek mögött
nevet az ördög.
De imám végigsimít
s a nyugalom tája
igaz reménységével
szívedet várja.
Holt költők
Te csak szenvedjél, bohóc.
Arcod mázas kripta.
Életerőd elapadt.
A papír felitta.
Ripacskodj a balekoknak.
Bolondítsad őket.
Tódítsd nekik
a meg sem élt régi szép időket.
Lelked katakombájában egód,
e kísértet
várja, hogy a hűlt betű
majd lángra lobban érted.
Vágyad rajongott múzsái
rég elporladt holtak.
Nekik adtad ifjú élted.
Aztán kiraboltak.
Mind megcsaltak
s büszke szíved maró könnyed issza.
Elmúlt korok poétái
sosem térnek vissza.
Hályog
A világ lábánál hasaltál
és nyelted a port,
mit a bolond szél
a szemedbe szórt.
Tűrted, hogy Rám olvasson
minden hazug vádat,
csak hogy fémmel, papírral
megtömhesd a szádat
s a mammon szelleme
vakargasson téged,
számok halmazáról
szólhasson az ének.
Egyetlen emésztéssé
sűrűsödött élted.
Eldobtad Nevem
s egy gyomorra cserélted.
Hiába kínáltam
Magam mellett helyet.
Keresztül néz Rajtam
üres tekinteted.
Vakká nyomorított
a lelki hályogod.
Közénk ült a pénz
s annak kezét fogod.
