Árnyékot szitál az eső.
Kicsavarodik a szél.
Ujjai közt morzsol az idő,
elmúlásról beszél.
Semmivé öleltél engem
és múlttá álmodtad magad.
Szétszórták valód atomjait
a barátok s a madarak.
Miféle fényt ringat a távolság,
mely kedvesebb, mint az élet,
s olyan erővel von rád
makacs kötőféket,
hogy visszahőkölnek tőled
a legédesebb vágyak
s elhűlt koporsóvá teszik
az illatos ágyat?
Két réteg élő szó közé
mérgező hulladék ragad,
pigmentált papírkötegek
és sok oxidált fémdarab.
Miféle forrásról fakadnak
e könyörtelenül vak szeszélyek?
A közelségedről álmodom
s egy műanyagdarabnak beszélek.