Az igazgyöngy


MEGJELENT! Az igazgyöngy. A kézzel készült könyv. Egy motoros srác élete. Kalandok, szerelem, barátság, gyilkosságok, emberi tragédiák, megmagyarázhatatlan események, őszinte vallomások és humor. Valós történeteken alapuló, szórakoztató, elgondolkodtató olvasmány. Témája a mindenkit foglalkoztató kérdés: mi az élet értelme?

Ízelítő a regényből:


Egy szomszédtól megtudta Jemit új címét. Gyalog ment oda. Az utca néptelen volt. Szemir odalépett a kertkapuhoz. Óvatosan kinyitotta és bement a kertbe. Odaosont az ajtóhoz és hallgatózott. Jemit ébredezett odabenn. Orvoshoz kellett mennie a két nappal korábbi ütlegek okozta sérülések kivizsgálására. Egyik-másik igencsak csúnyán nézett ki és fájt is. Imával kezdte a napot. Azután megmosakodott. Gyorsan megreggelizett. Fogat mosott aztán felöltözött. Boldogan énekelt. Zsoltárokat dúdolt rögtönzött dallamokkal. Szíve megtelt örömmel és hálával az Úr iránt mindenért, amit Tőle kapott. Azt tervezte, hogy az orvosi vizsgálat után felkeresi a szomszédban a helyi gyülekezetet. Várakozással volt a délután felé. Gondolatai csak ekörül jártak. Kijött az előszobába. Szemir eközben odakint csendben felbillentette az ajtón levő rostélyt. Bekukkantott rajta. Aztán hátrafordult egy pillanatra. Ellenőrizte, hogy tiszta-e a levegő. Az utcán önmagán kívül egy teremtett lelket sem látott. Végre elszánta magát a lövésre. Bedugta a pisztoly csövét a kukucskáló nyíláson. Villámgyorsan megcélozta felesége öccsének szívét és lőtt. Jemit hirtelen óriási ütést érzett a mellkasán, olyat, mintha ököllel teljes erőből megütötték volna. Magára tekintett. Látta a vért az ingén és a sebet is. Ösztönösen odakapott és a földre roskadt.

Egy korházi ágyban ébredt egy nappal később, a mellkasán hatalmas kötéssel. Minden lélegzetvételkor éles fájdalom hasított bele a mellébe. Ám legalább élt és nem vérzett. Az első gondolata a hálaadás volt az Úr felé. Néhány perc múlva egy fiatal orvos jött be a korterembe és köszöntötte. Jemit bólintott és kérdően tekintett rá.

- Itt vannak a kollégái és a barátai az ajtó előtt. - mondta a fehérköpenyes férfi. - Ők találták meg a lakásán tegnap délelőtt és rögtön riasztották a mentőket. Behívjam őket?

Jemit bólintott. Az orvos beengedte az ajtó előtt várakozókat. Fibi és barátnői, Termid és a motoros haverok megvárták, hogy a műtét után felébredjen. Boldogan üdvözölték. Jemit elmosolyodott. Telepakolták az ölét és az éjjeliszekrénye tetejét gyümölccsel, üdítővel, süteménnyel. Egy nagy csokor virágot is hoztak neki. A Bibliát sem felejtették otthon. Tekla is ott állt az ágynál talpig feketében. Jemit ijedten bámult rá.

- Szegény Ottokárom, szegény szerelmem - sóhajtotta megtörten az asszony, - meghalt, tegnap reggel megölték.

Nem tudhatta, milyen elégedettséggel a szívében halt meg párja. Jemit nem kedvelte Ottokárt, de a hír megviselte. Azonnal Merván jutott eszébe. Átérezte Tekla gyászát. Vigasztalóan megszorította kezét. Valaki kopogtatott. Fibi ajtót nyitott. A fiatal orvos volt az. Odament Jemit ágyához.

- Elnézést, valamit még oda kell adnom önnek. - mondta és átnyújtott neki egy nejlonzacskót.

- Mi ez? - nyögte Jemit.

- Ezek a tárgyak mentették meg az életét. Az inge felső zsebében voltak. A golyó megakadt bennük és így beszorult a baloldali ötödik és hatodik borda közé. Szerencsére nem érte el a szívet, de még a tüdőt sem. - mondta az orvos.

Jemit közelről szemügyre vette a zacskóban levő tárgyakat. Egy igazgyöngy darabjai voltak. Azé, mit gyermekkorában talált abban a ronda, nagy kagylóban. Egy egészen apró, kemény kő is volt köztük, a hatalmas gyöngy magja, ami köré a szenvedés növelte tökéletes gyümölcsét hosszú évek során. Ez állította meg a halált hozó lövedéket. Forró könnyek futották el Jemit szemét. Ekkor értette meg igazán, hogy az életben semmi sem véletlen." 


Bevételeimmel a Kharisz Keresztény Általános Iskolát támogatom.


Megvásárolható Budapesten a VIII. Golgota u.3.-ban a földszinti gyülekezeti könyvesboltban (kérésre cd formájában is). Nyitvatartás általában hétfőtől péntekig délután 5 órától, szombaton zárva, vasárnap délután 5 órától. A nyitvatartási idő néha változó, a biztonság kedvéért kérjük, érdeklődjenek az alábbi elérhetőségeken.

Érdeklődni lehet:
tel: 06 70 628-5691
e-mail: b.cermidoff@gmail.hu

 

Szerző: b.cermidoff  2011.04.29. 19:21 Szólj hozzá!

Címkék: regény irodalom keresztény

A bejegyzés trackback címe:

https://azigazgyongy.blog.hu/api/trackback/id/tr262865258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása