Menedék
(Egy szélhámos széljegyzete az Énekek Énekéhez)
Megcsókolom a szíved.
Nyugtasd ajkaimon szivárványszínű szárnyad.
Az Isten betakar minket, drága vándor.
Nem engedi, hogy a szél lefújja gyöngyház-fényű hímporod.
Újjászületés
Voltál hernyó, pornak férge.
Élősködtél mások életén.
Ami ó, alászáll, a báb, a sír üres.
Szabad élet vár, a Menny felé emelnek a Szellem szárnyai.
Én Vagyok! (1)
Utánad szóltam,
Mikor már a kőszikla peremén voltál:
Hová mész? Itt állj meg! Jó helyen vagy!
Hallgattál Rám.
Én Vagyok, aki tenyeremen hordozlak!
Én Vagyok! (2)
Kékesszürke köd
Takar be téged,
Hiába tart rabságban,
Nem hazád néked.
Sejted te is fájón,
Nem az éj fia vagy,
Itt nincs, ami enyhítse
Gyötrő honvágyadat.
De túl a sötétségen
Aranyló nap ragyog,
Győztes élet vár reád
Ott, ahol Én Vagyok.
A tékozló fiúnak
E helynek van fala
Élő kövekből.
Mely akkor is fennmarad,
Ha a világ összedől.
E helynek van Főpapja,
Ki melletted marad,
Akkor is, amikor
Már anyád is megtagad.
E helynek van ereje,
Ha háború dúl benned,
Isten keze a tető,
Mely betakar téged.
E helyen van Igazság,
Még ha nem is érted,
Hogy e helyen van Szeretet,
Amely meghalt érted.
E helyen Élet vár,
Mert üres már a sír,
Mert e Ház oly alapra épült,
Mellyel a halál sem bír.
E helyen megkapsz mindent
Mit a szíved kért,
Betölti fájó szükséged,
Csak mondd ki Krisztusod Nevét.
A bűnbánó
Záporozó könnyeimen át
nem látom a lábaid nyomát.
Kit kövessek, én boldogtalan,
szerettél, s én megtagadtalak.
Bárcsak láttam volna
úgy a Golgotát,
mint ahogy Te láttad
önmagad sorsát.
Bárcsak szerettem volna
úgy mint Te,
hogy a világ belefért
égő szívedbe.
Hiszek mégis abban,
hogy van bocsánat,
térdre esek előtted
és úgy imádlak.
Rám nézel és szavaddal letörlöd
szememről a könnyet,
nem vádolsz, csak azt mondod:
menj és ne vétkezz többet!
Hűség
(Az Isten áldjon meg drága barátom)
Nem engedlek,
makacsul a szívemben tartalak.
Viszlek az Úr elé,
hurcollak nap mint nap.
Fúj a szél, esik az eső
a lelkemre,
de senki sem tud
bejutni helyedre.
A barátok is hűtlenül
mind elfelejtenek,
csak kettőnknek számítasz,
nekem és az Istennek.
Több éve már,
hogy elnyelt a szemhatár,
de van, aki rád
az Úr hűségével vár.
A fehér szamár dala
Jaj, vigyázz a patám lépteire Uram,
nehogy megbotoljak.
Ma ünnepelnek Téged sokan,
de holnap megtagadnak.
Ó, nézd csak, Uram,
a pálmaágakat.
Ma még zöldellnek talán,
de holnap elhervadnak.
Érzem a hátamon,
gyengéden megérint kezed.
Holnap majd kereszted viszi,
hogy Téged felszegezzenek.
Majd drága véred hullik alá,
s a világtól gúnyoltatik Neved,
könnyeiket hullatják,
mind, akik szeretnek.
A sátán megszégyenül,
a kárpit kettéhasad,
mikor feláldoztattatol
és megdicsőíted Magad.
S amint majd felkiáltasz,
hogy 'elvégeztetett',
tudom, Téged többé
már nem feledhetnek.
Az Atya megjutalmaz engem,
s testemre teszi jeled:
örök mementóként hordom
hátamon a keresztet.
Üres a sír
Mottó: én a sír kapuját eltorlaszoló kő,
engedelmeskedem a Kősziklának,
elmozdulok
és élő köve leszek az Ő Egyházának.
Megfeszítettek, mondták.
Az élet ment tovább.
A tanítványok szétszóródtak,
legyintettek, nincsenek csodák.
Három napja nem láttak,
meghalt bennük remény,
míg Te az Élet Igéjét hirdetted
az Ábrahám kebelén.
És eljött az idő,
hogy győztesként feltámadj,
s a hitetlen világnak
ezzel új reményt adj.
Effata!- tártad szét átszegezett kezed.
S a kő elmozdult, engedelmeskedett Neked.
Hisz Magad vagy
az Igazság, az Út, az Élet,
nemhogy a sír,
de a seol kapui sem tarthattak vissza Téged.
A halál nem nyelt el,
Te felülemelkedtél,
üres a sír, s örökre hirdeti,
hogy a Megváltó él!
A megtérő (Én Vagyok 3)
Térj be hozzám drága vendég,
Vártalak nagyon,
Hadd nyugosszam hűs tenyerem
Forró homlokodon.
A pusztaság magába zárt,
De csak elengedett,
Hű vagyok s nem kísérttettél meg
Erő felett.
Megmosom a portól lábad,
Felüdítelek.
Megnyugosztom a szíved,
Csak tedd le terhedet.
Élő víznek forrásával
Oltom szomjadat,
Igém kenyerével
Szolgáld ki magad.
Rám nézel és kérdezed:
Uram, miért teszed?
Hogy az embert, pornak férgét
Szívből szereted?
Áron vettelek meg téged,
Drága véremen,
Oly értékes vagy nekem,
Mint az életem.
Szenvedtem a keresztfán,
Meghaltam érted,
Feltámadtam,
hogy nyerhess örök életet.
Összeköt a vér minket,
Többé nem vagy idegen,
Itt hordom a nevedet
Már a szívemen.
Nem vagy ezen túl szolga,
Harag gyermeke,
Fiammá fogadtalak,
Örökségembe.
Kardom és pajzsom
Védelmed neked,
Körülvesznek erős
Angyalseregek.
Szíved nekem megnyitottad,
és otthont adok,
Örök biztonságban laksz,
Ahol Én Vagyok.
Északról jöttem (Én Vagyok 4)
Északról jöttem,
ha tetszik ha nem.
Hűs Igét hoztam
a szívemen.
Sütött rá a nap,
mégis megmaradt
a forró ködben
palástom alatt.
Északról jöttem
ha tetszik, ha nem.
Te is megpihenhetsz
a szívemen.
Lábamnál hódoló
déli csillagok,
felüdülnek mind,
ahol Én Vagyok.
Vak lettem
Hová tűnt a hazug világ,
úgy otthagyott.
Kihunytak a hamis szavak,
mint néma csillagok.
Megfordult minden,
mint a szél.
Elhallgatott a földi zene,
amikor Te jöttél.
A régi életem
hozzám hűtlen lett,
mikor meglátta az Istenembert,
Ki értem szenvedett.
Lángra gyúltál szívemben,
s mint a nap, úgy ragyogsz.
Azóta nem látok senki mást, csak Téged,
Mert vak vagyok.
Elmémben hordozom
Elmémben hordozom szíved,
rajta villódzik a Nap.
Szédítő harmóniákat játszanak
húrjain a sugarak.
Szivárványfényű folyó hátán
fodrozódnak a színek.
Szemednek tiszta tükréből
visszanéz rám Szellemed.
Az Élet játssza Benne
a legszentebb dallamokat.
Ez az a pillanat, mikor
a lelkem befogad.
Morzsák
Mint gyenge kis fűszál,
mely kősziklába gyökerezett,
mint vékony csermely a sivatag közepén,
az Élet nagyköveteként egy világ terhét veszi vállára,
Aki több, mint hódító.
Megyek utánad
és szedem a morzsákat.
A Te hűségeddel.
Ez tart életben,
mert Rajtad kívül nincs senkim sem,
amióta a világ számára hajótörött lettem.
A hűtlen (2)
Mikor elárultam, sírtam.
Szívemre szorítottam Nevét.
Mikor megcsaltam, büszkén tagadtam,
de szégyenem elért.
Felhágtam utána a hegyre,
de a lejtőn elestem.
Szereztem ezer sebet,
míg kétségbeesetten kerestem.
Szeretett engem,
de bűneim elől titkokba burkolózott előlem.
Szerelme itt e világban
hazátlan koldust csinált belőlem.
Ellenségei előtt
megvetett bolonddá lettem.
Amerre mentem,
a varjak károgtak felettem.
Sokáig futottam,
hogy Őt ismét megtaláljam szívemben.
Többé már nem megyek sehová,
térdeimen várom be.
Morzsák (2)
Ki máshoz fordulhatnék,
mikor Rajtad kívül nincs senkim sem?
A viharban lábadhoz bújok,
mint apró állat.
Mert kihúny minden láng,
csak a Te fényed árad.
Támaszom és men
